Oldal kiválasztása

1. Mi hozott a szervezetfejlesztés/ tréningek világába?

Hú! Már nem is emlékszem. Vagy még is… 1994-ben (elég rég volt) egy pénzintézetet irányítottam és vállalat vezetése úgy döntött, hogy trénereket keres a saját tréningjei elkészítéséhez és megtartásához. Kiválasztottak, kiképeztek. Párhuzamosan dolgoztam vezetőként és trénerként. Majd döntenem kellett, hogy merre tovább, mert csak egyik tevékenység fért bele az időmbe. Én a képzések mellett döntöttem (a filctollat és a táblát választottam). Ennyi idő után azt gondolom, jól döntöttem.

2. Mikor érzed magad boldognak a munkádban?

Mindig úgy indulok el tréninget tartani, hogy azt csinálhatok, amit szeretek és, ami a hobbim is. Amikor képzésenként „közös szerzeményt” hozunk létre. Jó kedvvel, jó hangulattal tanulunk. Ha adhatok, ha kaphatok „valamit”, amitől jobbak lehetünk. 

3. Mikor érzed magad boldognak a munkán kívül?

Ha a szeretteimmel lehetek, akiktől megkapom azt a támogatást, feltöltődést, visszajelzést, ami nélkül a munkámban az lehetek, aki vagyok. Amikor labdarúgó mérkőzésen szurkolhatok a kedvenc csapataimnak. Azt a zenét hallgathatom, ami szórakoztat. Azoknak az embereknek a környezetében lehetek, akik hosszú-hosszú évek óta a barátaim. 

4. Mi a te erősséged a GD csapatán belül?

Tudok, merek, akarok csapatban dolgozni. Rendelkezem sok-sok év szakmai tapasztalatával, amit szívesen megosztok a kollégáimmal. Az egyik legszebb magyar szó – segíteni – nekem nem csak egy szó, hanem egy érték, ami utat mutat. Hiszem, hogy az vagyok, akire bármikor lehet számítani. Merek olyan úton is járni, ahol még más nem. 

5. Szerinted mi a jó a GroupDynamics-ban? (Megjegyzés: akár mint csapatban, akár mint cégben)

Azt hiszem a legjobb a GroupDynamics-ban, hogy VAN! Egy olyan cég, ami nélkül a tréningek világa nem az lenne, ami. Mert lehet, hogy nem mi vagyunk a legnagyobbak, de hiszem, hogy a legnagyobbak közé tartozunk.

Jó ahhoz a csapathoz tartozni, ahol, ha kávét készítünk, nem kell megkérdeznie a másiknak, hogy, „hogy kéred a kávét”, mert tudjuk! Nagyon fontos, tudunk és akarunk együtt örülni, megoldásokat keresni, odafigyelni egymásra. Ha kell, ki tudjuk egymást segíteni, ki tudjuk egymást egészíteni. Egy régi magyar filmben (Régi idők focija -1973) a főszereplő Minarik Ede (Garas Dezső), azt mondja: „Kell egy csapat!” Én megtaláltam!